Pierrot hivatalos honlapja.

„ Elszomorít, hogy a dal jelentősége a kortárs hallgatók számára milyen sokat csökkent, mondjuk a hatvanas évekhez képest, amikor képes volt szikraként begyújtani a fiatalságot. És akkor eszembe jut Petőfi Sándor, és az, hogy a hatvanas években hogyan reagáltak volna egy fennhangon elszavalt versre a Nemzeti Múzeum kertjében... Lennonnak, Dylannek bizony jobb esélye lett volna egy forradalom kirobbantásához.

Tudom, most sem "megközelítően négyzet formájú" a doboz, amelyet itt, a honlap címlapján ajánlok nektek, azaz nem egy új hanglemez készült el, de mégis büszkén és boldogan mutatom be nektek ezt az újabb produkciót, és hiszem, hogy sokak számára hasonló örömet okoz majd, mint nekem, nekünk, készítőknek. Hadd használom ki a honlap adta lehetőségeket, a bensőséges hangulatát, elmondva néhány "sajtóinfón túli" gondolatot.

Márpedig kell egy DVD!

Az elmúlt néhány évben épp eleget hallgattam a fenti mondatot ahhoz, hogy már számomra se legyen kétséges, tizenötéves működésem vizuális elemeit, a "látható dalokat" érdemes közreadnom, elsősorban a rajongók és nosztalgiázók számára, de talán azoknak is, akik ezzel a kiadvánnyal kezdik az ismerkedést az életművem eddigi szakaszával.

"Másfél év munka, rengeteg ötlet, kutatás és újítás van ebben a produkcióban, ami egyben egy nagy kísérlet. Kísérlet, mert még soha senki nem csinált így interaktív mozit, de számítógépes játékot sem - nem beszélve alternatív városmarketing eszközről, amelynek eredetileg a Jumurdzsák gyűrűje készült."

Így fogalmaz a projekt ötletgazdája, gamedesignere, forgatókönyvírója, zeneszerzője és főcímdalának előadója, Pierrot.

Az 1999-ben megjelent Játék c. lemez egyik dalához sem készült videoklip. A már akkoriban is vitatható kiadói álláspont egy "best of" DVD válogatás tükrében bizony egyértelműen hibásnak bizonyult. Ha a "látható dalok" oldalárol vizsgálnánk Pierrot életművét, ki kellene, hogy maradjon az egyik legjelentősebb, ez idáig utolsó sorlemez a visszatekintésből. Ezt a lehetetlen helyzetet volt hívatott megváltoztatni egy utólag készült videoklippel a Private Moon Records, amikor felkérte Weigert Miklós iparművészt, hogy készítsen valamelyik slágerhez vizuális kíséretet.

Ázsia megismerése nélkül le lehet élni egy életet; így voltam ezzel magam is jó negyedévszázadon keresztül -, csak nem érdemes. Így tartom ma. Nem hiszem, hogy ez a varázslatos, természeti csodákban, hagyományokban és nem utolsó sorban ételkülönlegességekben gazdag földrész különösebb népszerűsítésre szorulna (főleg nem általam), de úgy érzem, hogy az a sok élmény, amely az ezeken a tájakon tett kirándulásaim alatt ért, rengeteg másoknak is kijáró pozitív változást idézett elő bennem, így nem csak van mit, de van miért is mesélnem. Hátha valaki a tisztelt olvasók közül szintén veszi a fáradtságot, vagy egyáltalán: lehetősége nyílik választani a pénze hasznos elköltését illetően, és az egyik alternatíva épp egy távol-keleti utazás. Dönt, elutazik, levegőt sem kap a meglepetéstől, hazatér, és mintha kicserélték volna. Velem is így történt. Kinyílt a világ: tágassága és sokszínűsége mellett eltörpültek az eddig fenyegetőnek érzett lokális problémák, a szomszédban is megszeppent idegenként szerzett élmények, és emellett az újsághírek és a legendák, valamint a történelemkönyvek mesebelinek gondolt tüneményei megközelíthetővé, sőt megérthetővé váltak. Olyasmi kiváltságnak tűnik mindez, ami igen könnyen megszerezhető, csak valahogy ritkán jut eszünkbe, hogy igényeljük. Távol álljon tőlem, hogy túlmisztifikáljam a dolgot; tisztában vagyok azzal, hogy ugyanazon élmény más és más hatással van különböző habitusú emberekre, de miért hinném azt, hogy a magamfajtából nincs több? Nos, elsősorban nekik, a kulturális kíváncsiskodóknak szól ez a könyv.

1987-ben táblajátékos klubot indítottam, amelyben nem csak játszottunk, hanem elő is állítottunk ilyenket. Később kutatni kezdtem a népek ősi játékai után, és komoly gyűjteményt halmoztam fel különleges darabokból.

1993-ban megfertőződtem a számítógépes kalandjátékok által. A Myst kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennem, rövidesen gyűjtővé váltam, majd egy internetes kalandjáték-magazint is elindítottam.

1997-ben néhány társammal elhatároztuk, hogy az autentikus táblás játékokat egy számítógépes kalandjáték keretében fogjuk bemutatni a világnak. Megszületett az AGON alapötlete valamint a főszereplő, Samuel Hunt professzor. A próbálkozás kétszer is lendületet vett, de mindig befulladt...

2002-ben egy számítógépes program bemutatójához szerettünk volna némi interaktív képi illusztrációt, amely nyomán visszanyúltunk az AGON egyik helyszínéhez. A kidolgozás közben azonban elragadott bennünket a hév, s nemsokára arra eszméltünk, hogy harmadjára is belevágtunk a játékkészítésbe. Ez úttal komolyabban, saját finanszírozással.

2003-ban megjelent az interneten a 14 részesre tervezett kalandjáték első epizódja, majd később két másik is. Most a negyediken dolgozunk, az első hármat pedig eggyé gyúrva megjelentettük a hazai piacon, mint önálló, boltokban kapható, dobozos CD-ROM játék.

Egy réges-régi álom ez tehát - egy olyan álom, amelyet még sokáig álmodni szeretnék, amelybe beletekinthet a nagyvilág.

- Tudtad, hogy a kalandjáték a számítógépes játékok között olyan, mint a zenében a jazz?
- Tudtad, hogy a kalandjátékosok általában 25 és 65 év közöttiek?
- Tudtad, hogy a kalandjátékosok 65-70%-a nő?
- Tudtad, hogy a kalandjátékosok legtöbbje átlag feletti intelligenciával rendelkezik?
- Tudtad, hogy a kalandjátékok (így az AGON is) teljesen erőszak- és akciómentes?
- Tudtad, hogy az AGON letölthető epizódjai nemzetközileg is elismertek?
- Tudtad, hogy az AGON magyar feliratozással is játszható?
- Tudtad, hogy a NetBoard nevű segédprogram lehetővé teszi, hogy az AGON-ban megismert táblajátékokkal online is játszhass az ismerőseiddel?

Abban a szerencsében volt részem, hogy korábban - még gyerekkoromban is - többször járhattam Párizsban és úgy általában Franciaországban. Nem volt tehát ismeretlen a környezet, mégis most először éreztem azt, hogy megkapott az a hangulat, amelyről az irodalom oly sokat és oly lelkesen emlékezik meg évszázadok óta. Úgy érzem, hogy ez nem véletlen: talán meg kellett érnem egy bizonyos kort, hogy máshogy lássam a világot, meg az sem mindegy, hogy milyen társaságban merül el az ember a múltidéző város nagyon is mai zsivajában...

Először talán 1992 tájékán jutott eszembe, amikor a legnagyobb sikereimet éltem át a Tegnap összetört egy álom című dallal. Aztán később, a Telihold slágerré válásának idején már az újságírók is pedzegették. Amikor - hangsúlyozottan nem véglegesen - elköszöntem a színpadtól egy best of gyűjteménnyel, akkor már sejtettem, de a visszatérő Játék c. lemez elkészültekor már nagyon is tudtam, hogy megcsinálom egyszer a Feldolgozás Albumot.

Azonban azóta sosem éreztem úgy, hogy eljött az ideje. Éppen ezért nem is erőltettem; megvártam, míg minden a megfelelő irányba áll. Ha nagyon túl akarnám misztifikálni a dolgot, azt mondanám, hogy egy jelre vártam. De mi másnak is nevezhetném az elmúlt jó másfél év eseményeit, mint valamiféle útjelző tábláknak, amelyek a régi vágyam beteljesedéséhez vezettek? Először jött a kitűnő zenekar és a klubkoncertek, amelynek nyomán teljesen átértékelődtek számomra a dalaim, valamint az események lenyomataként létrejövő Café lemez, amely az új színeken túl nem várt sikereket is hozott. Aztán a váratlan felkérés a tavalyi Depeche Mode tribute albumra, amelynek kapcsán először "kényszerültem" arra, hogy ne az anyanyelvemen énekeljek. A But Not Tonight és sejtelmes videoklipje meglepően magasra kapaszkodott a népszerűségi listákon. Összeállt a kép: a számomra oly inspiratív nyolcvanas évek dalai reneszánszukat élik, kezem alatt működik egy kiváló, egyedi, letisztult hangzást produkáló zenekar, és íme, sikert tud elérni egy nem túl ismert dal az én előadásomban, angol nyelven. Most kell megcsinálni a Feldolgozás Albumot!

Mikor először Londonban jártam, már jóval túl voltunk a nyolcvanas éveken. A kedvenc zenekaraim pedig abban a színes korszakban alakultak és váltak sztárrá. Néhány lemezüket ugyan sikerült beszereznem itthon, de sokszor nem is a kiürült pénztárcám volt az akadálya annak, hogy az igazán nagy csemegéket megvegyem magamnak. Ahogy múltak az évek, a boltokban egyre többet mondták: elfogyott, nem kapható. ęgy aztán csak reméltem, de egyáltalán nem számítottam arra, hogy Londonban, a popzene fovásrosában nem ez a helyzet. Márpedig ott nagyon más világ fogadott: a legnépszerűbb lemezboltokban is órákig válogathattam, ámélkodhadtam, turkálhattam a kedvenceim régi lemezei között, míg végül a kényszerű szelekció következett. Nagy csomaggal tértem haza és azzal a megnyugtató érzéssel, hogy ami most kimaradt, vár rám a következő találkozóig, hiszen egy ilyen remek helyen gondozzák az előadók repertoárját.

Egy pop-előadót elsősorban a slágerek tesznek örökzölddé - Pierrot nevéhez az elmúlt több mint tíz éves működése során jónéhány kötődik. Gondoljunk csak "első felvonásként" aposztrofált festett arcú korszakra, ahol a rádiók kedvencei között fel-felcsendült "Az első hó", a "Babaházak", a "Nekem senki nem hegedül", a "Ha sírni látod a bohócot", a "Telihold" vagy "A film". Ezeket a dalokat mindig jó újra és újra meghallgatni. Szeretjük a slágerek miatt felrakni a lemezeket, a best of albumokat, de méginkább az jelent élvezetet ha az ismert melódiákat a művész maga adja élőben. Ezért járunk koncertre - no meg az atmoszféráért, amely minden koncertszínpad esetén más és más. Pierrot az utóbbi időben nem kényeztette el közönségét ilyen élő fellépésekkel.