Szerelemittas nyár
Tudod, nem hittem, hogy így lesz,
hogy a rég lezárt nagy ládám kulcsát
még egy ismeretlen kincsvadásznak
nyújtom
Ugyan mit számít a régmúlt,
ami drága és oly féltve őrzött
jön egy új vihar s mi újrakezdjük
folyton
de most is
félek,
hogy megismersz,
majd rájössz,
hogy csak elviselsz
igenis félek
hogy véget ér
ez az ábrándos,
szerelemittas
nyár
Mert majd emlékszünk a napra,
meg a bátortalan első csókra
de az izgalom, az az édes fájdalom
múlik
S tudod, megfogadnék bármit,
hogyha tudnám, mindez örökké tart,
és a sok kincs nem csak az én vén ládámba
gyűlik
hát ezért
félek,
hogy megismersz,
majd rájössz,
hogy csak elviselsz
igenis félek
hogy véget ér
ez az ábrándos,
szerelemittas
nyár