Meglesett a Hold
Álarcot kötök
bús képű művész leszek
s meg sem értenek
rám néznek és látni fogják őt,
a költőt,
a nyughatatlan vándort
Máskor jelmezt veszek fel,
éjszínű bársonyruhát
ezüst ékszerrel
Szerelmet színlelek, és lám,
a ruhán
lágyan végigsimít a Hold
Ő az, aki ért,
Ő az, aki félt,
Ő az örök égi láng
mi útjaimon elkísért
Ismerem már rég,
éjjeli vendég
Ő az, aki arra volt
s látott, ahogy senki még;
Meglesett a Hold
Maszkot rajzolok,
a nagyvilágra nyelvet öltök,
mint vásott krampuszok
követelek hatalmat és nőt,
százkettőt,
s még egy hordó erős bort
De érzem, magam sosem vagyok
fáraszt már a kosztüm-tréfa,
színes maskara
levetkőzöm teljesen s az éj
befogad,
s ott a fák fölött a Hold
Ő az, aki ért,
Ő az, aki félt,
Ő az örök égi láng
mi útjaimon elkísért
Ismerem már rég,
éjjeli vendég
Ő az, aki arra volt
s látott, ahogy senki még;
Meglesett a Hold
Felemelkedtek a pálcák
és a dobokat illették
higgadt kezek lassú ütéseivel
aztán a sípok és a citerák
s végül az ének csendült fel
s a boszorkány kecses táncot lejtett
pompás jelmezében
A nagy csarnok megtelt
bűvös illatokkal
s az öt hang zenekarrá lett a térben
A mennyei Isten pedig
boldog volt és elégedett
Ő az, aki ért,
Ő az, aki félt,
Ő az örök égi láng
mi útjaimon elkísért
Ismerem már rég,
éjjeli vendég
Ő az, aki arra volt
s látott, ahogy senki még;
Meglesett a Hold