Pierrot hivatalos honlapja.

Pierrot: Gallery
Hírek, események

Lépj kapcsolatba Pierrot-val és értesülj az eseményekről a hivatalos Facebook oldalon vagy a rajongói csoportban!

Linkek az Aktuális rovatban.



SAJTÓFIGYELŐ

Pierrot, az éjszakai hálóbagoly

2003. április | INK

Marosi Z. Tamás, vagy ahogy többségünk a népszerű énekes-zeneszerző-producert ismeri: Pierrot a melankolikus, szomorkás, elgondolkodtató stílushoz illő nevet az 1980-as évek második felében vette fel. Nyilván sokan emlékeznek még rá, hogy éveken át fehér szomorúbohóc-maszkban lépett fel. Igényes popzenéjét nagyon hamar megkedvelte a közönség, s népszerűsége azóta is töretlen, pedig egy időben visszavonult az énekléstől. A fehér maszktól ugyan már megvált, de a hazai weben a zenészek közül gyakorlatilag elsőként megjelenő Pierrot honlapja azóta is rendületlenül üzemel, sőt sok-sok különlegesség is található rajta. S amint azt az Internet Kalauznak elárulta, ismét nagy dobásra készül.

Jelenleg időm legnagyobb részét egy igazi multimédiás munka, egy számítógépes kalandjáték fejlesztése tölti ki. Ebben természetesen sok zene és egyéb hangfelvétel is helyet kap, de feladatom szerint az egész projektet kell átlátnom és működtetnem, így minden oldalával sokat foglalkozom. Emellett a futó produkciók továbbmozdításai jelentenek időszakos munkát (remixek, kislemezek, videoklipek stb.), valamint a legutóbbi Kartel-korongon bemutatkozott BillyZone trió első lemezanyaga, amely szép lassan készülget. Mostanában többet koncertezem, mint azelőtt, és gyűlnek az ötleteim egy következő szerzői lemezhez is.

Ezek szerint nem unatkozol. Az interjú kapcsán is éjjel értelek el, úgy tudom, te is az éjjeli baglyok közé tartozol. Ez a munkád jellegéből, a napközbeni elfoglaltságodból adódik, vagy köze van az internethez is?

Mindenhez köze van. Az alkotó ember élete úgy formálódik, hogy az éjszakáknak nagyobb szerepük lesz, mint a nappaloknak. Én már nagyon régóta élek "bagolyként", s néha ugyan jólesik korán lefeküdni, és reggel kelni fel, nem pedig délelőtt, de alapvetően nem változik meg az életmódom. Az internetezés korai szakaszában az éjszakai telefontarifák is ezt az életstílust erősítették, manapság azonban, azt hiszem, csak a megszokás kényszerít arra, hogy hajnalig nyomjam a billentyűket.

Hány órát dolgozol naponta a számítógéppel? A zenén kívül mire használod még?

Naponta sok-sok órát ülök a gép előtt. A zenei szoftverek mellett grafikai és egyéb multimédiás programokat kezelek. Ezenkívül szinte folyamatosan dolgozik a Netscape-em is, hiszen az ADSL segítségével mindig online vagyok.

Emlékeim szerint az elsők között jelentél meg a neten, hiszen már 1996-ban, a "hőskorban" is elérhető volt egy korábbi verziójú honlapod. Hogyan csöppentél bele az internetes életbe?

Annak idején nem hittem el, hogy az általam megálmodott információdzsungelbe beléphetek, és ott kedvemre kutakodhatok. Máig hálás vagyok azoknak a szerencsés barátaimnak, akik már korábban hozzáfértek az akkoriban jobbára szöveggyűjteményként létező internethez, és bemutattak minket egymásnak. Gyorsan fellángolt a szerelem közöttünk. 1996-ban már saját szerverem volt (igaz, ez Los Angelesben történt), és már működött a www.privatemoon.com domainem, valamint az e-mail címem is.

Miért jó netezni? Mit üzensz azoknak, akik jelenleg még összeráncolt szemöldökkel nézik az egész világhálót, és elzárkóznak a szörfözéstől?

Mit üzenek az idegenkedőknek? Körülbelül azt, amit az utazástól félőknek: ha nem próbálják ki, nagyon sokról lemaradnak, és nem túlzás, hogy szegények maradnak egész életükön át!

Ha már a honlapod szóba került: nem dühít, hogy a pierrot.hu címen nem a te lapjaidat lehet elérni, s emiatt esetleg néhány érdeklődő nem jut el az oldaladra, a www.pierrot.privatemoon.com-ra? Nem próbáltad megszerezni a .hu végződésű címet?

pierrot.hu domain a Café Pierrot kávézó tulajdona, amely legalább anynyira jogosult rá, mint én. Gondolkodtam a dolgon, de azt hiszem, nem ez a legfontosabb kérdés - még az internet oldaláról szemlélve sem.

Nem túl gyakori, hogy egy zenésznek olyan komplex honlapja legyen, mint amilyen a tiéd. Az meg aztán tényleg nem mindennapos, hogy egy ismert muzsikus, akinek nyilván nincs sok szabadideje, saját maga válaszoljon a honlapjára látogatók kérdéseire, például a vendégkönyvbe érkező felvetésekre. Hogyan sikerül erre is időt szakítani?

Szerencsére a honlappal kapcsolatos munkák súlya nemcsak az én vállamon nyugszik. A szerkezet ötlete és sok menüpont tartalma ugyan tőlem származik, de van segítségem a levelek megválaszolásánál és a vendégkönyv kezelésénél is. A honlap külseje egyébként Gazdik Richárd barátom keze munkájának eredménye.

A Pierrot-webkikötőn még nyereményjáték is található. Ezt látogatócsalogatónak szánod? És akkor még nem is beszéltem arról, hogy a site-ról a csengőhangoktól kezdve a különleges háttérképekig mi mindenhez hozzá lehet férni...

Igen, az volt a célom, hogy minél gazdagabb weboldalt kínáljak fel a közönségnek. Egy lassan tizenöt éve működő előadó esetében ez persze könnyebben megvalósítható, mint egy újdonsült produkciónál. A menüpontok nagy része a múltam megismerését segíti, nem egy újságíró innen készült fel a velem készítendő interjúra. Elsősorban nem az új vendégek csalogatása, hanem inkább a meglévő rajongók szórakoztatása céljából készült minden, illetve egyfajta könyvtárként funkcionál, ahol a munkásságommal kapcsolatos infók fellelhetők. Éveken keresztül működött a nem túl fantáziadús, ám kifejező nevű Pierrot Klub, amelynek üzemeltetése közben világossá vált számomra, hogy milyen típusú emberek az elsődleges "vevőim", és ezek a fiúk-lányok milyen dolgokra fogékonyak, mire kíváncsiak. Valószínűleg ezek a tapasztalatok vezettek a honlap tervezésénél.

A honlapodon számos saját, szabadon letölthető, közel CD-minőségű MP3-hanganyag található, sőt mi több, még videóklipek is vannak. Joggal merül fel tehát a kérdés: előadóművészként mit gondolsz az internetes fájlcserehálózatokról? Nem félsz attól, hogy ha a honlapodon elérhetők a zeneszámok, esetleg nem veszik meg a CD-idet, hanem inkább letöltik a netről?

A véleményem az internetes zeneterjedéssel kapcsolatban meglehetősen összetett. Egyrészt a baj mára már nem közeledik, hanem be is következett. A CD-másolás és a neten történő zenei cserebere (a magyarországi lehetetlen médiahelyzettel megerősítve) gyakorlatilag tönkretette a poppiacot. Ma csak az ultrakommersz, fröccsöntött bóvli a piacképes zenei termék, a nyitott fülűeknek és szellemiségűeknek szánt produkciók rendre megfeneklenek azon a zátonyon, amelyet a saját közönségük hoz létre a felvilágosult "nahát, ez milyen jó, letölthetem valahonnan?" attitűdjével. Aki pedig elég ostoba, nem ért a technikához, megvezethető a média által, és emellett az ízlése is borzasztó (mitől lenne jobb?), az élteti az hipergagyit, és vásárol - mert számára ez az egyetlen lehetőség, hogy hozzájusson rágógumiadagjához. Ma már ott tartunk, hogy az erőteljesen felhígult hazai színteret az pocskondiázza elsősorban, aki minderről tehet. A fiatalok nem győzik hangoztatni, hogy milyen értéktelen a magyar popzene (és a felszínt szemlélve ebben igazuk is van), miközben a magatartásukkal ők maguk tehetnek arról, hogy kedvencük választásra kényszerült: vagy befejezi működését, vagy az életben maradásért vállalja a szemétgyártást. A probléma világszintű, de egy Magyarország-méretű kis kultúrában tud csak végzetes pusztítást véghezvinni. Másrészt az MP3 kérdése technikai természetű. Nyilván jó dolog, ha használjuk az új lehetőségeket, és én magam is nap mint nap találkozom az MP3-mal. Még zenét is töltök le néha, mert nagy gyűjtője vagyok néhány nyolcvanas évekbeli előadó ritka felvételeinek, és ezeket szinte lehetetlen másképpen megszerezni. Ha meg olykor mégis rábukkanok egy elfekvő bakelit kislemezre valahol Londonban, akkor a legnagyobb természetességgel és örömmel vásárolom meg, mert valóban gyűjtő vagyok. Márpedig a gyűjtő és a rajongó csak az eredetire vágyik. Ezért tartom vérlázítónak, ha valaki az autogramkérő levélben küldi el kedvencének a fénymásolt kalózlemez borítóját, vagy ha ugyanaz az illető hihetetlen nagy fanként mutatkozik be egy fórumon, miközben rajongásának tárgya számára csak TDK feliratú lemezeket produkált.

Gyakran vásárolnak abban az internetes boltban, amelynek segítségével elektronikus úton lehet megrendelni a lemezeidet?

Igen, a szolgáltatás meglepően népszerű. Ennek oka persze elsősorban az alacsony árakban rejlik, de valószínűleg az is számít, hogy a hivatalos weboldalon láthatóan megbízható helyről, mondhatni első kézből származik a termék és az információ. Én magam is szívesen vásárolok ilyen helyeken, igaz, a nagyobb kereskedők szintén megbízhatók a világhálón. Néhány általam kezelt produkcióval közösen egy olyan akciót tervezünk, amely kifejezetten a netes terjesztés lehetőségeit hivatott tesztelni: karácsony környékén csak a honlap látogatói számára például Pierrot- és Ganxsta Zolee & The Kartel-kislemez is készül (persze külön-külön), amely a hagyományos változat mellett letölthető verziót is jelent majd.

Beszéljünk egy kicsit általánosságban a zenei weboldalakról! Mit gondolsz, milyen az igazán jó előadói honlap? Tudsz-e tanácsot adni azoknak a zenésztársaidnak, akik csak most kezdik felfedezni a netet?

Alapvetően kétfajta zenészhonlap létezik. Az egyik az amatőré, aki igyekszik egyfajta portfólióként működtetni a weboldalát, a másik pedig egy létező, megvásárolható, működő projekt mellé kínál adalékinformációkat. Ezekre az oldalakra más és más tartalom szükségeltetik, de mindegyik számára fontos a visszajelzés, a feedback - ami leginkább egy vendégkönyv üzemeltetésével gerjeszthető -, valamint a naprakész információk közlése, hiszen az egyéb kiadványokkal szemben az internetes megjelenés legnagyobb előnye a frissesség. Javaslatként talán csak annyit mondanék, hogy érdemes mindenkinek kicsiben, korlátokat felállítva gondolkodnia, mert a design bélyegméretben is megvalósítható, ám a tartalom burjánzása, a rendezetlen információkat tartalmazó "slejfnik" szaporodása csak így állítható meg. Ráadásul még senki nem kérte számon a miniatúrafestőn, hogy híján van a freskóknak...

Van-e esetleg valamiféle elképzelésed, víziód, hogy milyen lesz a jövő, a XXI. század művésze? Képes lesz-e idővel minden alkotó olyan nyitottsággal használni a digitális technikát, mint te, vagy esetleg a zenészek társadalma is két csoportra szakad, a hagyományos és a multimédiás művészekére?

A zene és a vizualitás nagyon régóta összetartozik. Ráadásul a videoklipkorszak eljövetele óta a lemezborítókon, a plakátokon és a koncertlátványképeken túl már az otthonunkban is megjelent - persze csak ha bekapcsoljuk a televíziót. Amennyiben egy művész nem csupán a gitár hat húrjára koncentrál, de arra is, hogy milyen nadrágban, mekkora terpeszben és hány szegeccsel mutat jól, már foglalkozott a produkció látványával. Ha a színpadra különleges effektusokat tervez, és álmában klipet forgat, megtette a következő lépést. A megvalósítás pedig ma már tényleg közel van az egyszerű emberhez: napjaink számítógépei a tömény multimédiáról szólnak. Ha a zenésznek némi affinitása van a technikához, sok okosat tud művelni egy-egy szoftverrel. Persze azért vigyázni kell: azáltal, hogy van egy Photoshopod, még nem válsz grafikussá. Hiszen ha megfordítom, azonnal érthető a képlet: melyik grafikus lesz zenésszé pusztán azért, mert gitárt fog a kezébe? Szóval ha minőségi munkát szeretnénk, sosem szabad képzett szakember bevonása nélkül túl messzire menni.

Egy zenész, miután elkészült a remekműve, milyen gyakran hallgatja vissza a saját dalait? Egyáltalán: visszahallgatja?

Időnként visszahallgatom. A stúdiómunkák végén rendszerint csömöröm lesz a daloktól, de a gyártási procedúra által igényelt két-három hét általában elegendő ahhoz, hogy a frissen kicsomagolt CD meghallgatása már majdhogynem "szűz füllel" történjen. Ilyenkor figyelmesen végighallgatom, "kiolvasom" az albumot, mint valamely rég várt kedvencemét. Később általában csak azért teszem be a lejátszóba, hogy felelevenítsem, hogy is volt az egyik vagy a másik dal, de bevallom, nem egyszer tovább is bent marad a korong...

Benne lennél egy kis játékban? Képzeljük ide azt a lemezjátszót, amely mindössze egyetlenegy Pierrot-dal lejátszásra képes, azaz választanod kell. Tudnál-e dönteni? Magyarán mondva: van a saját dalaid között olyan igazi nagy kedvenc, amelyet mindegyiknél jobban szeretsz?

Minden egyes dal egy-egy gondolatom, egy-egy hangulatom manifesztációja. Az ítélet bizonyára erősen befolyásolt lenne az adott körülmények által. Persze szakmailag is nézhetném a dolgot, de hál' istennek ez sem könnyítene sokat. Na jó: azt hiszem, hogy például a Játék lemezre készült Van miért című dal a legtöbb szempont szerint jól sikerült darabnak mondható.

Mit gondolsz, lehet a zene olyan vonzerő, amely sokakat felcsábít a hálóra?

Nem, azt hiszem, hogy az internet elsősorban szöveg, azután kép, és csak ezt követően mindenféle egyéb, így például zene is. Persze a világ elérhető általa, tehát a világ zenéje is. A meglehetősen egyoldalú, ostoba médiafal (kereskedelmi rádiók, tévék, bulvárlapok stb.) mellett szerintem az internet az egyetlen lehetőség, hogy az ember átnézzen minden felett, és ne azt egye meg, amit erőszakkal elé raknak, hanem képes legyen megkeresni azt, ami neki szól, ami az ízlésének leginkább megfelelő. Ne higygyünk hát a médiának, ne legyünk lusták, és nézzük meg, hogy valóban mi történik a zenei világban. És vásároljunk lemezeket az interneten: a kínálatbeli különbség majdnem olyan szembetűnő, mint a kilencvenes évek elején, a nagy lemezkiadók beérkezése előtt.

Vannak-e kedvenc webhelyeid?

Elsősorban a kalandjátékos oldalakat, az azokon megjelenő kritikákat, értekezéseket, fórumokat olvasom. Egyébként 1996 óta megszűnt számomra a szörfözés élménye, ami azt jelenti, hogy manapság legfeljebb konkrét kutatási céllal keresek fel általam nem ismert oldalakat. Ilyenkor sokat használom a keresőportálokat, az online szótárakat és néhány webringet, de gyakran ellátogatok például az Amazon-honlapokra is, ha DVD-t, CD-t vagy könyveket kívánok vásárolni.