Pierrot hivatalos honlapja.

Pierrot: Gallery
Hírek, események

Lépj kapcsolatba Pierrot-val és értesülj az eseményekről a hivatalos Facebook oldalon vagy a rajongói csoportban!

Linkek az Aktuális rovatban.



SAJTÓFIGYELŐ

Pierrot - Elixír interjú

2004. december | Elixír magazin

1.      Mihez kötődik számodra a „most boldog vagyok” fogalma?

 

Akkor mondom, hogy boldog vagyok, ha van munkám és van perspektívám is. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy pánikolok, mert nem látok bevételi forrást. Az én munkám ugyanis megegyezik a kedvenc időtöltésemmel, sőt, gyakorlatilag a motor is bennem. Ha nem táplálnám feladatokkal ezt a masinát itt belül, akkor a felesleges pörgésében ki tudja, milyen károkat okozna magában – azaz bennem. Alkotó ember vagyok, az alkotás maga izgat, a teremtés, amely a semmiből valamit hoz létre. A művészetek közül talán a zene az, amely ezt a semmiből teremtést leginkább lehetővé teszi, hiszen a természetben túlnyomórészt csak a zaj van, illetve annak periodikus változata még, a ritmus. A fülnek, pontosan az arányérzéknek kedves melódia és összhang az ember által újra és újrateremthető csoda, amely semmihez nem hasonlítható. Nem akarok túl messzire menni, hiszen csak egy egyszerű popzenész vagyok, de aki megtapasztalta már a zene teremtésének katarzisát, a csend totális átformálását, esetlegesen az együttjátékot másokkal, az tudja, miről beszélek.

 

 

2.      Az emberek egy része inkább a múltban él, s az emlékekkel foglalkozik, mások örök tervezők, megint mások inkább az „élj a mának” szerint határozzák meg magukat. S te? Miért?

 

Nem akarok túl bölcsnek mutatkozni, de magas a labda: nyilvánvalóan az a természetes, ha megfelelő arányban mindennel foglalkozunk. Hiba lenne tapasztalatért és törvényszerűségek miatt nem visszanyúlni a múlthoz, hiszen rengeteg dolgot különben újra fel kellene fedeznünk – ezzel menne el minden időnk. Talán túl keveset is merengünk a múlton: számomra is furcsa, de egyre inkább csodálkozom, hogyan tudtunk ennyire eltávolodni pl. azoktól az igen csak megalapozott értékrendektől, amely mondjuk a századelőn irányította az emberiség européer felét. Akkor sok dolog „megvolt már”, amit most csak keresünk – vajon mikor, hogyan és miért vesztettük el? A jelen elhanyagolása a boldogságérzet megtagadása: nem élvezzük a tetteink gyümölcsét és megpihenve a dombtetőn nem vagyunk hajlandók a jövő tájai felé tekinteni. Ezek mind kellenek ahhoz, hogy a valóságot lássuk, ne valami leképezését. Aki pedig nem foglalkozik a jövőjével, nem gondolkodik hosszú távon, az egyszerűen felelőtlen. A carpe diem szemléletű a következő jelenét ugyanis nem tudja majd ugyanúgy élvezni, mint ezt a mostanit.

 

 

3.      A siker és az ismertség hozama kétélű. Hogyan fogadod, mire használod lelkileg és a mindennapokban?

 

Nehéz volt erre a kérdésre mindig is válaszolnom, mert álszerénységnek hat a dolog: sosem vágytam a sikerre, amely igazán nagy népszerűséggel, ismertséggel jár. Ezzel a sztár-szerepkörrel főállású előadóként sem tudtam mit kezdeni, azaz semmiképp nem akartam ennek megfelelni. Egyrészt azt gondolom, hogy sok tényező egész egyszerűen hiányzik belőlem ahhoz, hogy idollá válhassak, másrészt pedig az alapvető nyitottságom miatt minduntalan meghasonlok, hiszen az ismert ember normális (és szükséges!) védekező módszere a távolságtartás, az izolálódás. Nos, ez a mai napig folyamatosan problémát okoz. Általában mire igazán felengedek, néhány reakció ismét reflex-szerű visszahúzódásra késztet és amint megszoknám a visszavonultságot, kezd megőrjíteni, hogy nem tehetem azt, amit mások. Ez az elmúlt közel egy évtizedben áldásosan és folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott, de most, a média által gerjesztett népszerűség cunamiként söpörte el a nyugodt éveimet. Nem sajnáltatni akarom magam, mindössze megvilágítani akartam a másik oldalt.

 

 

4.      Bizonyára előfordult már az életedben, hogy minden darabokra hullott, vagy legalább úgy tűnt egy adott pillanatban. Hová fordulsz ? Miben hiszel? Közel áll hozzád bármilyen hit, izmus, ologia, …stb.?

 

Egy ilyen Ázsia-járó embernek állandóan felteszik a kérdést: vajon az a csodálatos vidék megérintett-e spirituálisan is? Gondolkodtam-e abban, hogy buddhista, mohamedán vagy hindu legyek? Nem. Az természetesen hazugság volna, ha azt állítanám, hogy úgy szerettem bele a fényes Ázsiába, hogy hidegen hagynak a kulturális részletek – épp ellenkezőleg: Ázsiában az embert és művét szeretem leginkább, ezt a komplex világot, amelyben csodálatos elegyként benne van minden. De nincs kedvem megfejteni a nagy rejtvényt, nem akarom tudni a megoldást, az elixír pontos összetételét. Ázsia levegőjét és kultúráját szeretem beszippantani, szeretem ha átjár és megtisztít, de nem kívánok ázsiai módjára élni e világban, mert nem vagyok ázsiai, nem is tudok azzá válni. Élvezni akarom anélkül, hogy számoljam a negyedeket, figyeljem a hangszerszólamok arányát, keressem a strukturális megoldásokat – ezt a képességemet a muzsikával kapcsolatban már rég elveszítettem, nem hat rám közvetlenül, csak a tudatomon keresztül.

 

 

5.      Élvezed az örök rohanást? Mi a jó benne?

 

Nem, cseppet sem élvezem a rohanást. Az összetett feladatokat és a lehetetlenek látszó helyzetek kihívását élvezem, de legkevésbé az idő okozta határokat viselem el. Az érvényesülés persze megköveteli a jó reflexeket, a gyors döntéseket és cselekvést, de biztosan állítom, hogy alapvetően minden gyorsított eljárás a minőség rovására megy. Ráadásul késős is vagyok, ami a mellesleg igen precíz, maximalista világomban bizony kakukktojás. Azaz ha a perfekcionizmus azon oldalát nézed, mi szerint számomra fontosabb egy folyamat befejezése mint egy új elkezdése, talán érthetővé válik, miért indulok el folyvást késve a találkozóimra. Amelyek meg persze újabb programot nyitnak, így a befejezésükkor hasonló problémával nézek szembe, főleg, ha az után is következik egy program. Mi következik mindenből? Leginkább az ágyamból kések el, sokszor 3-4 órákat is…

 

 

6.      Alkotó művész vagy, és üzletember. Nem „szoktatok összeveszni”?

 

Hát, leginkább a művészember veszekszik az üzletemberrel – és igaza is van: ugyanis azon a területen meglehetősen gyenge vagyok. Igazán meggazdagodhatott volna már annyira az üzletember, hogy támogassa a művészt. Azonban inkább arról van szó, hogy az üzletember egyre csak időket kunyerál a művésztől a „befektetési időszak” címén, amely idestova tizenöt éve tart. Az üzletember nem torkolja le a művészt, mert tudja, hogy az üzleti szempontok zavarják, gúzsba kötik az alkotást, sokkal jobb az okos szelekció módszerével élni, amely a célnak legmegfelelőbb alkotásokra fókuszál – ha már muszáj üzletről beszélni a művész jelenlétében. Ráadásul a művész megtanulta, hogy létezik olyan, hogy megfelelő kompromisszum és legkisebb veszteség, az üzletember pedig azt, hogy az őszinte művészt könnyebb „eladni”, mint a hazudóst – a kisugárzás hiányát nem tudja pótolni semmilyen promóció.

 

7.      …tervek, célok….

 

Szeretném lassan befejezni ezt a „befektetési időszakot” és profitálni mindabból, amit megtanultam és amit megértettem a világból. Sajnos azonban nem épp a mostani a legkedvezőbb időszak ilyesfajta „beérkezésre”. A minőségi popzenében szerzett jártasságom vajmi keveset ér akkor, amikor a gagyi az úr, a könnyen összetákolható és könnyen eladható, az eldobható, egyszer használatos produkciókra van kereslet és nem a hosszú távon megbízható színvonalon működőkre. A popzenész, de főleg a popzenei producer szavaknak rút, kommerciális jelentése lett, pedig annak idején, a hőskorban még hírvivőknek, prófétáknak tartották a rock előadóit, a zenei producereket pedig szakembereknek, akik kezelni tudták a komplex produkciókat, a gyakorlati teendőket és a szertelen zenészeket egyszerre. Jómagam nem üzletet, hanem összetett alkotási folyamatot látok a producerségben, így vallom, hogy a művészekkel együtt alkotok akkor is, ha konkrét szerzői vagy hangszerelői munkát nem végzek. Ezt persze nem nekem kell bizonygatnom – bizonyíték rá az összes művész, aki elégedett velem és három tucatnyi album, amelyekre egytől-egyig büszke vagyok.