Pierrot hivatalos honlapja.

Pierrot: Gallery
Hírek, események

Lépj kapcsolatba Pierrot-val és értesülj az eseményekről a hivatalos Facebook oldalon vagy a rajongói csoportban!

Linkek az Aktuális rovatban.



SAJTÓFIGYELŐ

A szükséges veszély - Páros interjú Kis Adriennel és Pierrot-val

2012. 06. 08. | Népszabadság Online

A kerekes székkel közlekedő újságírónő indul a Bamako-ralin, a zenész, játékfejlesztő, könyvszerző még autót sem vezet. Egyikük a kalandot szereti, másikuk a kalandjátékot, de mindketten rajonganak a bérházakért és egy évszázadnyit késtek. Kis Adrienn bohócokat gyűjtött, Pierrot félarcú bohócként vált a kultúrtörténet részévé.

MAGAZIN: Igaz, hogy nem vezet autót?

PIERROT: Eszemben sincs vezetni, jogosítványom sincs. Utas vagyok, aki szereti azt érezni, hogy az utazás nem cselekvés, hanem állapot. Ráadásul nagyon precíz pali vagyok, és ha volna jogosítványom, biztos rágörcsölnék a szabályokra. Szóval inkább megkímélem magamtól a többi autóst.

KIS ADRIENN: Én pedig nagyon szétszórt vagyok, és a vezetés az egyetlen, ami összeszed. Nyitott gerinccel születtem, néhány lépést két mankóval tudok ugyan menni, de kerekes székkel közlekedem. Az autóban viszont sokkal akadálymentesebb vagyok, mint amikor sétálok, azaz gurulok.

MAGAZIN: Hogy lett ebből rali?

KIS ADRIENN: Eszméletlenül szeretek gyorsan, jégpályán, fagyban-hóban vezetni. Izgat, vonz minden extrém sportokkal járó szabadságérzet. Néhány hete beültettek ifj. Tóth János, hétszeres, abszolút ralibajnok mellé, elvitt néhány körre. Azt élveztem a legjobban, amikor nagy bukkanókon mentünk át.

PIERROT: Amíg téged feldob az adrenalin, engem leblokkol. Sosem tudtam verekedni sem, mert amikor az indulat a tetőfokára hág, lemerevednek a karjaim.

KIS ADRIENN: Nekem szükségem van a veszélyre, az adrenalinra, ezzel doppingolom magam.

MAGAZIN: Ezért quadozott és vezetett repülőgépet is?

KIS ADRIENN: Egy pilótaoktató ismerősöm vitt el, és bár a fel- és leszállásnál pedált kell használni, amire képtelen vagyok, őrületes élmény volt, hogy odafönt én vezethettem a gépet.

MAGAZIN: Érzékel változást az utóbbi években? Valóban kevesebb az akadály az utakon és az épületekben? Változik az emberek viszonyulása a fogyatékosokkal szemben?

KIS ADRIENN: Amíg az embernek van családja és barátai, addig nincs igazán szüksége akadálymentesítésre. Csakhogy nem mindenkinek van. A város egyre jobb, egyre több rámpát építenek. Még így is mindig minden reggel végig kell gondolnom az aznapi logisztikát. Az emberek nagyon jóindulatúak, mindenki segíteni akar. Ha segíthet másnak, jobb embernek érzi magát, ezért szívesen is segít.

MAGAZIN: Pierrot többször beszélt már arról, hogy mizantróp alkat.

PIERROT: Ez talán túlzás... De tényleg vannak időszakok, amikor csak akkor találkozom emberekkel, ha nagyon muszáj. Gyerekkoromban gyakran voltam egymagamban, sokat foglalkoztattak a saját gondolataim. Nagyon szerettem középkori várakkal, westernfarmokkal játszani. Később lefotóztam a jeleneteket, amelyekből képregények születtek. Saját világokat építettem. Igazi eszképista vagyok, azaz szívesen szököm el a valóság elől. A család sem más, mint egy sziget, ahova elbújhatunk. Persze csak ha valaki jól választ...

MAGAZIN: Virtuális kalandjátékokkal nem a valódi kalandok helyett foglalkozik?

PIERROT: Nem szükséges megfejteni, hogy pszichológiai szempontból milyen utat járok be. Az biztos, hogy a mai napig képes vagyok világot teremteni, és ez ritka dolog, mint ahogy az ezzel járó katarzist is kevesen képesek átélni.

KIS ADRIENN: Miért éppen a játék? Másban is, például installációk létrehozatalával is el tudnám képzelni a komplexitást.

PIERROT: Egy installációnál hiányzik a nézők részvétele. A játéknál fontos az interaktív közönség.

MAGAZIN: Igaz, hogy Kis Adrienn bohócokat gyűjtött?

KIS ADRIENN: Hosszú évekig gyűjtöttem bohócokat. Talán ebből is adódott, hogy kamaszként nagy Pierrot-rajongó voltam. A szomorúbohóc-maszk menekülés volt az emberektől?

PIERROT: Épp ellenkezőleg! Én a figurát a commedia dell'artéből emeltem át. Akkor azért festették az arcukat, hogy bizonyos tulajdonságokat kihangsúlyozzanak, hogy hirdessék: én ilyen vagyok. Nem számítottam rá, hogy ez az üzenet félreérthető. Mint ahogy a félarcot is félreértették: az eredeti Pierrot-maszk ugyanis teljesen fehér. Ezzel szemben manapság előszeretettel neveznek el fekete-fehér kutyákat Pierrotnak, pedig ez legfeljebb rám volt jellemző, ez is csak azért, mert a kezdet kezdetén a rajongók figyelmeztettek: a teljes bohócsmink kissé anakronisztikus. Így aztán Magyarországon a Pierrot-figura gellert kapott, és felemás arccal vonult tovább a kultúrtörténetben.

MAGAZIN: Honnan jött az Ázsia iránti vonzalom?

PIERROT: Első ázsiai úti célom Indonézia volt, amelyet a gamelán zene miatt választottam. A meglepő zenei összetettségre rímelt a kultúra minden egyes területének, és még a természetnek a gazdagsága is. Azonnal szerelembe estem. Azt hiszem, azt a világot sosem fogom egészen megérteni, de nem is tartom ezt fontosnak. Néha elutazom, és úgy érzem magam, mintha kiülnék egy szép kertbe. Élvezem a közeget, de tudom, hogy nem a sajátom. Megnyugtat, de kívülállóként kedvelem - hazajönni is nagyon jó.

MAGAZIN: Kis Adrienn pedig a belvárosi bérházakat szereti.

KIS ADRIENN: Rajongok a régi budapesti épületekért, imádok ablakon bekukkantani, körgangos házakba belesni, kapualjakba besurranni.

PIERROT: Ez az első igazi párhuzam kettőnk között. Mondhatni, az Almássy térre születtem, sok időt töltöttem ott gyerekkoromban. A belváros iránti vonzalmam máig megmaradt. Az egyik régóta dédelgetett vágyam, hogy virtuálisan újra felépítem az Andrássy utat úgy, ahogy a megépülése idején volt látható. Persze nem csak látványt, de interakciót, feladatokat, kommunikációt, igazi felfedezést tervezek, ahol kipróbálható az omnibusz, elolvasható a napilap és előre köszön a főpincér. Nem is volna olyan hatalmas befektetés, mint amekkora élmény egy magamfajtának!

KIS ADRIENN: Mindig azt érzem, hogy rossz századba születtem. Nemrég láttam Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjét, ebben a főhős beszáll egy kocsiba, amely visszarepíti az időben, és beszélhet Dalíval is. Dalí nekem is nagy kedvencem, és boldogan beszállnék egy ilyen autóba.

PIERROT: Bár főállásban folyamatosan ugrándozom az időben, a száz évvel ezelőtti világba én is szívesen visszamennék. Sokat gondolkodtam azon, vállalnám-e az ezzel járó hátrányokat is, de azt hiszem, igen. Az a kor több perspektívát, értéket nyújtott, akkoriban valami felé haladt a világ, most meg talán épp attól a valamitől távolodik.

MAGAZIN: Mondja mindezt számítógépes játékok fejlesztőjeként.

PIERROT: Amerre nyúlok, eszközt találok arra, hogy alkotni tudjak, nyilván akkor is megtaláltam volna a nekem valót.

MAGAZIN: Miért vállalt szerepet a Megasztár zsűrijében?

PIERROT: Mert mindig is a tehetségkutatás katonája voltam, túl a sokadik versenyen. Jó ötletnek tűnt. Ki gondolt akkor ezzel a hatalmas cirkusszal? A tehetségek keresésének szándékával indultunk neki, azután minden jó szerkesztői szándék ellenére bedarálta a műsort a nagy szórakoztató gépezet. A hirtelen a korábbinál is magasabbra szökő népszerűséget sem kedveltem egy cseppet sem. Azonban tudtam, hogy a profizmushoz hozzátartozik, hogy viselkedni kell. A Miles Davis-féle háttal játszott koncerteket egyértelmű túlkapásnak és nem lázadásnak tartom. Azonban a veszélyei is megérintettek. Nemegyszer volt azzal szerencsém, hogy nem családosan vágtam bele a műsorfolyamatba. Maximális korrektségem ellenére néhány bulvárkoholmány könnyen felrúghatta volna a magánéletemet. Kinek hiányzik ez?

MAGAZIN: Az itt ülő újságírónő egy bulvárlapnál dolgozik.

KIS ADRIENN: Női magazinnál, nem bulvárlapnál. Igaz, mindig van benne bulvár is, magánéletre vonatkozó kérdés is, mert az eladott példányszámon jól mérhető, hogy az olvasókat ez érdekli. Ezt a műfajt választottam, vagy ez a műfaj választott, és lehet ezt úgy csinálni, hogy nem kell feladnom az elveimet.

MAGAZIN: Hogyan készül a Bamakóra?

KIS ADRIENN: Most még csak összeállítjuk a csapatot, és szervezzük, hogyan megyünk, milyen felszereléssel stb. Nem a verseny fizikai nehézségeitől tartok, hanem az összezártságtól. Volt, aki megkérdezte: Tudod, hogy nem lehet feladni? Feladni a sivatag közepén? Ez eszembe sem jut. Nem is ismerem ezt a kifejezést. Csapatmunka lesz, így bízom benne, hogy megkönnyítjük egymás dolgát a társaimmal. Az írás viszont számomra intim műfaj. Hogyan tudtál kettesben könyvet írni?

PIERROT: A közös munkánál ritkán kerülhető el a pozícióharc, azonban szerzőtársam, Gábor Endre olyan intelligensen állt a kérdéshez, hogy ilyesmire ezúttal nem került sor. A feladat adott: a mű az én forgatókönyvemből születik, az alapsztorihoz igazodni kell. Ismerem a korlátaimat, így szívesen bízok a társamra felelős döntéseket. Utólag is csak azt tudom mondani, hogy anélkül, hogy ugyanazt a tollat fogtuk volna mind a ketten, Az ördög köve igazi közös alkotás volt.

MAGAZIN: Készül újabb könyv, kalandjáték?

PIERROT: Igen. Hősünk, Jonathan Hunt, a New York Times újságírója újra és újra talál izgalmas felfedeznivalókat, rejtélyeket választott hazájában, Magyarországon. De nemcsak regények és számítógépes játékok, hanem turisztikai játékok is készülnek Jonathan Hunttal. Eger, Szentgotthárd és az Őrség után immáron Debrecenben és Nagyszalontán is kipróbálhatja bárki, milyen is hozzá hasonló "kultúrnyomozóként" felfedezni egy várost. Egy magyar származású, ám idegen újságíró nagyon jó görbe tükre a minden előtanulmánya ellenére igen hiányos ismeretekkel rendelkező, sok közismert tényre azonnal rácsodálkozó magyar turistának. Ráadásul ő a "külső szem", aki merőben máshogy látja az adott várost, mint a benne lakók. Hiszem, hogy a régi értékek iránti vonzerő felkeltéséhez új legendák kellenek, vagy újszerű feldolgozások, mert a meglévők már nem érik el a megfelelő hatást. Nagyjaink sem tettek másként, Arany János Ilosvait, Gárdonyi Tinódit dolgozott fel és emelt magasabb szintre. Talán ismét frissítésre van szükség.

MAROSI Z. TAMÁS, MŰVÉSZNEVÉN PIERROT
SZÜLETETT: 1969. szeptember 3-án Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: zeneszerző, szövegíró, producer, játékfejlesztő, könyvszerző. Zenei pályája 1986-ban indult. Ekkor vette fel a Pierrot művésznevet és a szomorúbohóc-maszkot. Részt vett kritikusként, zsűritagként zenei tehetségkutató versenyeken, így a Megasztárban. Számítógépes, táblás, turisztikai és edukációs játékok fejlesztésével is foglalkozik. Produkciója a Jumurdzsák gyűrűje interaktív film, amely eredetileg Eger számára készült városmarketing-eszközként. Azonos címmel 2011-ben kalandregényt írt (szerzőtársa Szélesi Sándor sci-fi író), ennek folytatása a Gábor Endrével közösen jegyzett Az ördög köve, amely 2012 áprilisában jelent meg.

KIS ADRIENN
SZÜLETETT: 1982. november 9-én Budapesten.

FOGLALKOZÁSA: újságíró. Elsősorban női magazinoknál dolgozott, most a Blikk Nők című hetilap szerkesztője. Születése óta mozgássérült, egy betegség következtében néhány éve kerekes székkel közlekedik, de mindig egészséges emberek között élt és tanult. Jelenleg lovagol, de már a quadot is kipróbálta több ízben, és vezetett kisrepülőgépet. 2012 tavaszán ifj. Tóth János -navigátoraként - részt vehetett a Young & Partners Rali-Túra Bajnokság felvezető körén a győri Rábaringen, és ő lehet az első kerekes székes magyar nő, aki teljesíti a Budapest-Bamako-rali távját.

- Hompola Krisztina -