Pierrot hivatalos honlapja.

Pierrot: Gallery
Hírek, események

Lépj kapcsolatba Pierrot-val és értesülj az eseményekről a hivatalos Facebook oldalon vagy a rajongói csoportban!

Linkek az Aktuális rovatban.



SAJTÓFIGYELŐ

Házigazdánk Pierrot

2005. 09.26. | Lakáskultúra

Úgy véljük, kevés olyan művész van ma Magyarországon, akinek az otthonára oly sokan kíváncsiak, mint a sokarcú Pierrot-éra. Aminek oka nyilván nem csak a „híres emberség”, hanem az érezhető - emberség.


- Jézus Mária! Ez a maga stúdiója?! - szakad ki belőlem az álmélkodás az elsőként bemutatott, hangberendezésekkel, CD-kel és fantáziajátékokkal kibélelt szoba láttán. A fotós kolléga meg azt mondja: mint egy űrhajó! - Ami láthatólag nincs Pierrot ellenére, hiszen jóízűen felnevet.

A stúdió egyben a CD- és kalandjáték gyűjteményem helye is. Az utóbbiakra azért vagyok büszke, mert mind egy műfajból való, ami olyan, mintha lemezgyűjtőként azt mondanám: kizárólag dzsessz-lemezből van ilyen nagy kollekcióm.

- Mennyire az otthona része az „űrhajó”? Olyan természetesen, mint a fürdőszobája, vagy ez az a hely, ahova kivonul, mondván: „elmentem a dolgozóba”?

Ez nekem a hétköznap. Ideális időszakokban mindössze két helyiséget használok, az egyik a stúdió, a másik a hálószoba, ilyenkor akár be se teszem a lábamat a többi helyiségbe. A nappaliban van tévé, de nem vagyok tévéző ember, nagy társasági életet sem élek, legfeljebb néha rendezek úti beszámolós vacsorát a barátiamnak, szóval nincs más passzióm a munkán kívül. Ha az „űrhajót” kiraknák nekem egy lakatlan szigetre, vagy ne adj isten, bebörtönöznének, és ezt kapnám cellaként, életem végégig elélnék benne.

- Nem mondhatom, hogy meglepetés volt a lakása - és mégis. Mert a maga „standard minőségéből” erre a nívóra számítottam, de azt, hogy férfinél ekkora rendet találok, nem gondoltam.

Édesanyám, amikor megtudta, hogy jönnek, azt mondta: most látszik, milyen mázli, hogy ilyen rendes ember vagy, mert így nem kell a fotózás miatt különösebben kitakarítani.

- Pedig időnként éppen azért szeretnek minket, mert végre rendet kell rakni, vagy éppen megvenni az öt éve hiányzó függönykarnist.

Nem akarok füllenteni, én is felhívtam édesanyámat, és valamit azért mi is tettünk-vettünk, de tény, hogy nálam ez az általános állapot.

- A munkám során úgy látom, négy nagy „szabvány” létezik: vannak tipikus férfilakások, női lakások, családi otthonok és persze vannak semmilyen lakások. A magáé viszont se nem férfilakás, se nem női, nem családi és legfőképp: nem semmilyen.

Szóval külön kategóriát kaptam? Pedig az enyémnek elvileg legénylakásnak kellene lennie, hiszen az életem nagy részét egyedül éltem le, és élem most is, viszont akadnak olyan szakaszok, amikor megjelenik benne a nő. Aki persze valamelyest mindig befolyásolja, ha nem is az ízlésemet, de az otthonom kialakítását. És én hagyom. Ugyanis magam vagyok a hibás, ha rosszul, rossz ízlésű nőt választok. Ez az egyik ok. A másik, hogy éveken át gondolkodtam azon, miként tudnám visszatürközni az Ázsiával kapcsolatos látás- és gondolkodásmódomat, mégpedig úgy, hogy az ne a kintiek majmolása legyen. Sokáig tévképzetben éltem, de ha őszinte vagyok, nem is tetszett igazán, amit akkoriban elképzeltem.

- Mert mit képzelt el? Mondjuk, egy kis ópiumbarlangot?

Ellenkezőleg. Első menetben nagyon egyszerű, karvastagságú bambuszbútorokat, amiket persze akkoriban nem lehetett beszerezni, később világos, könnyű bambuszban és fonott rattanban gondolkodtam. Miközben magamban mindvégig tudtam, hogy nem ez a megoldás. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben Ázsiában is a kolonizációs emlékek izgattak. Az, hogy miként hagyott nyomot, hogyan keveredett az európai stílus a helyivel. Az indonéz világ a holland telepesek formai örökségének a nyomát viseli magán, ugyanakkor az ázsiaiaknak markáns elképzeléseik vannak a „dizájnról”, s az meg érezhetően a holland ízlésvilágra nyomta rá a bélyegét. Ráadásul a keleti bútorokat elsősorban tikfából és mahagóniból készítik, ami egészen más matéria, mint amiből az európaiak dolgoznak. Végül mindebből valami jóféle keveredés lett, s úgy gondolom: ez a keveredés - én vagyok. Hiszen erős Ázsia iránti vonzódás él bennem, de végső soron európai ember vagyok, és ezt nem is akarom letagadni.

- A bútorait, gondolom, nem túlsúly jeggyel, repülőn hozta haza.

Véletlenül sodródtunk egymáshoz. Amikor a Megkóstolni Ázsiát úti-szakácskönyvemet készítettem, a kiadó megkereste a Bazovszky céget, hogy támogassa az ételfotózást apró tárgyakkal: villákkal, kanalakkal, tálakkal. Ez a fotós ügye volt ugyan, nem az enyém, de elmentem vele a boltba, és leesett a tantusz. Ott ért a felismerés: ez az a kettősség, az a határmezsgye, amit mindvégig kerestem. Ugyanis amit a cég Indonéziából behoz, az nagyon jellegzetes, és nagyon nekem való. Kidobáltam hát mindazt, amiben korábban másutt éltem, és kampányszerűen, nagyjából fél év alatt berendezkedtem.

- Szépek a függönyei. Azokat biztosan kintről hozta.

Téved. Egy részükről azt sem tudom, honnan való, mert akármennyire is agglegény életet élek, mint mondtam, a lakásom berendezéséhez mindig hozzájárultak a nők. Azok, akik észrevették, hogy milyen körben gondolkodom, nagyon ügyesen és óvatosan, egyszer csak megjelentek egy-egy darabbal, például néhány ajándékfüggönnyel.

- A kínai tekercsek a falon? Azok szintén így kerültek ide?

Azokat magam vettem Pekingben, egy piacon. Száz-százhúsz évesek lehetnek, s tudomásom szerint egy kínai vers áll rajtuk. Abban az időben volt egy helyi segítségem…

- Nyilván egy kínai nő.

Nem, egy nagyon rendes férfiember, akinek a segítségével sikerült kikerülnöm a gagyi darabokat. Csak az a baj, hogy a tekercsek, amikor hazahoztam őket, először egy másik lakásba kerültek, és az ide költözéskor talán összekevertem őket. Úgyhogy nem vagyok biztos abban, hogy helyes maradt a vers sorrendje.

- Ezzel bizonyos mértékig egy kínai vers társalkotójává vált.

Az talán túlzás, valószínűleg inkább megszentségtelenítem a szép sorokat.

- Azt hiszem, itt az ideje, hogy megkérdezzem: hogy lett maga ilyen „keleti”?

Nem lettem keleti. Nagyon szeretem Ázsiát, a legszimpatikusabb társaságban ott érzem magam, de nem akarok sem Ázsiában, sem ázsiai módra élni. Nem szeretnék különösebben elmerülni a vele kapcsolatos spiritualitásban sem, csak egyszerűen olthatatlan vonzalom él bennem iránta. Azt szoktam mondani: szeretném megtartani Ázsiát az én kis kertemnek, ahová, amikor van egy kis időm, és szabadságra, megtisztulásra vágyom, kis időre kimegyek. Ücsörgök az én „kis kertemben”, és nézem, hogyan történik „máshogy” a világ.

Bors Edit